y volver a empezar y nunca volverá..

-Mond el.
Kimi nagyot nyelt, felnézett, az eső hatalmas cseppekben hullt.

-Nem akarok elmenni. Ezt érzem. Az eszem azt mondja menj és vissza se nézz, hiszen ez nem Forma-1 tübbé,  de a szívem azt sugja maradj. Hiszen ez az, amit akarsz.
Aztán eszembe jut, hogy itt már nem olyan, mint volt. Régen még 2003-ban fantasztikus érzés volt itt lenni, de ma már ez az egész hamis látszat csupán. Vezetni imádok, de nincs más, ami ide kötne.

Háá.- ez olyan halk nesz volt.

-Nem igazán értem mi történik velem. Főképp azt nem, hogy miért neked mondom mind ezt.

-Talán, mert bízol bennem.

-Lehetséges.
Veled beszélve azt érzem..szóval olyan, mintha önmagammal beszélnék. Különbözünk nagyon is, de az igazán fontos dolgokban hasonlítunk.

- Ezek szerint te is észrevetted.

-Igen.

-Mit tehetnék ott, ahol mindenki azt suggalja, hogy menned kell, lejárt az időd.

-Ne! Ezt fejezd be. Fejezd be, de azonnal.!
Ki? Ki tudhatná, hogy mikor kell elmenned? Ki tudhatná, hogy nincs itt a helyed?
Nincs értelme emiatt bánkódni.
Ugyhogy gyere, menjünk, jobb ha nem ülünk itt tovább. NIncs szükségem náthára, és szerintem neked sem.

Egyetértő tekintet és azzal elmentek.

Másnap Fernando a kocsijához érve egy papírt talált a szélvédőjén.

'gracias'  - ez állt rajta.

Felnézett és pár méterre tőle meglátta Kimit, amint rá mosolygott.