Amikor azok a bizonyos dolgok elkezdenek végre helyre állni.Amikor,azt hiszem,hogy minden rendbe jön..akkor üt be a mennykő..Annyira utálom már ezt. Napok mikor minden oké..napok mikor semmi sem jo..napok mikor boldog vagyok..napok mikor ujra élek..napok mikor nem létezem..napok mikor nincs senkim..és ez mindig igy lesz..
Mindig jönnek majd azok a napok..amik ellen nem tehetek semmit.Hiába mondják,hogy itt vannak, segítenek.De az önmagammal vívott csatákban senki sem tud. Minden egyes éjszaka ugy fekszem le,hogy tudom nincs itt, és soha sem lesz. Minden nap ugy kelek fel reggel,hogy nem szol majd hozzám..és nem lesz velem.Nem azt kérem,hogy a kezem fogja vagy ilyesmi..Csak,hogy rám mosolyogjon és mondjon valamit. Csodálkoztok,hogy már nem érdekel semmi? Hogy nincs kedvem semmihez? Nekem semmi sem sikerül.Belefáradtam ebbe..Nem tudom meddig bírom még. Ugyérzem senkim sincs és soha nem is volt. A suliban sincs minden rendben .. a magánéletem..az pedig akár a 0.
Utálom azt amikor mindenki másnak köszön mikor ott állok és nem vesz észre.Utálom azt,hogy bárki mássla jobban el van mint én..Utálom ezt. Utálom az életem. Utálom!!..s elegem van..Várom a napot,hogy vége legyen mindennek. Fel akarom gyorsítani az időt. Egyszer azt írtam, hogy mindenki más ellen érte.. Ma már ez igy szol: Mások ellen, de már nem érte, ellene. Tündérke más.Nagyon is. Teljesen ellentéte önmagának..Nem olyan amilyennek megismertem. Értem és tudom miért,de fáj..Igy már nem kell. Igy senki sem kell...:'(
Utolsó kommentek