megérteni a világot. azt hiszem ebben rejlik minden igaz boldogság. ezt probálom, de nem megy. megtenném, de nem lehet. miért? ha más megölel, te miért fordulsz el? te is megtehetnéd, ha nem félnél attól mások mit mondanak. te szégyellsz engem. de akkor ne kínozz. engedj el. menj és vágj fel a többiek előtt. játszd el nekik a vagány, beképzelt bunkó srácot. hiszen ezt játszod előttük. miért? azt hiszem te nem is engem szégyelsz hanem önmagad. ha nekem megmerted mutatni ki is vagy, másoknak miért nem? félsz. félsz. meddig még? de legfőképpen miért? ma odaadtam. bánom. de a tied volt. tégy vele, amit szeretnél. már nem az én dolgom. nem vállalsz fel. nem fogadsz el. akkor miért vagy féltékeny? miért esik rosszul ha ezzel vagy azzal látsz? miközben büszkén mondod el másnak, hogy én már nem, de ő biztos hogy az még..:( miért teszed ezt velem? olyan nehéz lenne ha azt mondanád, hogy. : én is.
És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínűleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tűnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt.
Utolsó kommentek